Kiállítás szobrai 2024-ben:
Columella Illunium
A Columella Illunium című munka egy savmart üvegdobozba zárt növényt ábrázol . Columella Illunium egy általam alkotott latin eredetűnek tűnő szó, ami ezt a bizonyos növényt jelenti .
A latin / rendszertani nevek használata lehetővé teszi a különféle fajok világszerte egységes, az anyanyelvi eltérésektől független elnevezését.
A megnevezés utal az adott faj rendszertani helyére is.
A növények osztályozása, ahogy tágabb értelemben a természet megismerhetőségébe vetett természettudományos hit is, az ember által kontrollált és szabályozott természet antropocentrikus felfogását tükrözi.
Az üvegbúra így ember és természet közti viszonyra való reflexió felületeként értelmezhető. Az üveg egyszerre védi a növényt, és igyekszik épségben megőrizni azt, miközben elzárja a külvilágtól es korlátozza növekedését, burjánzását. Az üveg mögé zárt növénytárgy ráadásul egy időben késztet arra, hogy megfigyeljük és tanulmányozzuk, ugyanakkor homályba burkolózó elzártsága és kiismerhetetlensége valami fenyegetőt is hordoz magában. Ily módon az installációban a természeti szépség művészeti ábrázolás által való megjelenítése és a természet uralhatatlan, ábrázolhatatlan, vad idegenszerűsége is jelen van.
Az üvegburával körülzárt műben az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektettem a növények és a látvány elzártságának, közvetettségének kérdésére. Az átlátszatlan üveg homályos körvonalú formákká absztrahálja a művet, bizonytalanná téve az értelmezését, olyan mértékben, hogy a néző számára az sem egyértelmű, hogy mesterséges preparátumot vagy élő növényt szemlél az üveg mögött.
Szintén foglalkoztatott a tárgyiság és a képiség közti átmenetből adódó feszültség, és az ebből kialakuló paradox helyzet, hogy minél közelebbről szemléljük a művet, annál megfoghatatlanabbá absztrahálódnak az egyes kompozíciós elemek, mintha a csendéletfestészet hagyományában jelentős technikának, a tromp l’oeil hatásának az inverzét tapasztalnánk.
Szabadtéri környezetbe helyezve a munkát átható feszültségek, kettősségek felerősödnek. Emlékeztetnek arra, hogy az ember és természet viszonya, illetve ennek művészeti leképeződése is állandó változásban és átalakulásban vannak.
Az ember a természet része és szimbiotikus viszonyban él a naturával, amelyet ugyanakkor saját képére formál és saját igényeinek megfelelően kihasznál. Még ma is, a klímaváltozás fenyegetése nyomán egyre nagyobb teret kapó ökológiai megközelítés és zöldmozgalmak korában, az ember nem szűnt meg önmagát a természet felett álló, felsőbbrendű létezőként értelmezni, és - bár gyakran épp a környezet védelmének érdekében - továbbra is beavatkozik, szabályozza a természetben zajló folyamatokat.
